Polgármesteri köszöntő

 

Kedves Látogató!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt Lengyeltóti Város honlapján.
 

Megújult honlapunkat úgy alakítottuk ki, hogy megismerhessék belőle az önkormányzat testületei és a Polgármesteri Hivatal munkáját, a helyi eseményeket, betekintést nyerhessenek városunk hétköznapi életébe és ünnepnapjaiba. Tájékozódhassanak az egészségügyi ellátórendszer, az oktatási és közművelődési intézményeink működéséről, a városunkban működő cégek szolgáltatásairól, a civil szervezetekről, alapítványokról, egyesületekről.

A honlapunk elsősorban a helybeliek  igényét szolgálja, de szándékunk szerint a hozzánk látogató vendégek tájékoztatását, könnyebb eligazodását is segíti: felfedezhetik, megismerhetik Lengyeltóti számtalan értékét, látnivalóit, nevezetességeit, kulturális életét, múltját, jelenét, vendégszerető lakosságát.

Azt is reméljük, hogy a Lengyeltótiból elszármazottak - a honlapot böngészve - gyakrabban "látogatnak" majd haza, és velünk örülnek a "várossá lett falu" boldogulásának.

Kívánom, hogy a hasznos és érdekes információk keltsék fel érdeklődésüket városunk iránt, csábítsa Önöket az olvasottak, látottak személyes megtapasztalására.


Viszontlátásra Lengyeltótiban!

 

 

Zsombok Lajos
polgármester